Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. A médiumok és a távoktatás hatása az írásbeliségre és az irodalomra Ballai László, www.ballai.vasaros.com Elhangzott a Magyar Üzletemberképzõ Iskolamodell Alapítvány és az e-Magister Egyesület tudományos konferenciájan 2003. október 9-én, a Kossuth Klubban. Amikor Johannes Gutenberg 1448-ban Mainzban szedésnyomó mûhelyt nyitott, tevékenysége nem keltett különösebb figyelmet. Még híressé vált negyvenkét soros bibliáját is csupán Johann Fust helybéli polgár támogatásával sikerült elkészítenie. Az írástudók hallgattak és szorgalmasan másolták tovább a kódexeket. Hogy a csupán némelyek által elsajátítható tudás egy egyszerû technikai újítás révén közkeletûvé váljon, mint a vaseke vagy a puskapor, teljesen valószínûtlennek látszott. Ki sejthette akkor, hogy a nyomdai eljárás a XIX. század elejéig változatlan marad, sõt, hogy kulturális következményeit a XX. században egyenesen Gutenberg-galaxisként aposztrofálják? Az elsõ õsnyomtatványok csupán egy-két példányban készültek, mint a kézzel írott könyvek. Hanem harminc év múlva már ezres szériák kerültek ki a nyomdákból és nem csupán a nyomtatott könyvek jöttek divatba, hanem a nyomdászok is. Egy valamire való nemesi családnak saját nyomdászt tartott. A könyvnyomtatás nélkülözhetetlen lett a kultúra és a tudomány felvirágzásához, a felvilágosodáshoz, a közoktatás bevezetéséhez és az írásbeliség általánossá válásához. A technológiai folyamatok általános mûveltségre gyakorolt hatását persze semmi esetre sem szabad túldimenzionálni, mint arra az éles szemû Thoreau már a XIX. század közepén rámutat: "Találmányaink csinos játékszerek csupán, amelyek elvonják a figyelmet komolyabb dolgoktól. ... Alig várjuk, hogy alagutat fúrjunk az Atlanti-óceán alatt, és az óvilágot néhány héttel közelebb hozzuk az újhoz; de talán a legelsõ hír, amely az amerikaiak türelmetlenül hegyezett nagy fülébe fog jutni az lesz, hogy Adelaide hercegnõnek szamárköhögése van!" (Thoreau, 1854/2000) Bizonyos találmányok hatása jóval nagyobb lehet, mint azt sokan - akár feltalálóik - gondolják. Egy írásbeliséggel rendelkezõ társadalom nem csupán abban különbözik az írástudatlan emberközösségtõl, hogy tagjai levelezni tudnak egymással ? mutat rá Hajnal István. Az egész közösség tartalma, dinamikája megváltozik, sok, személyes érintkezéshez kötött dolog háttérbe szorul, s helyükbe racionális szabályszerûségek lépnek. (Hajnal, 1998) A televízió feltalálása a kultúrált körök egy részének hatalmas aggodalmát váltotta ki. McLuhan és követõi egyenesen a Gutenberg-galaxis végét jósolták! Az "egyszemû szörnyeteg" vibráló tekintetébe révedés helyett ki fog immár könyvet venni a kezébe? Hamar kiderült azonban, hogy csupán azok váltak a képernyõ rabjaivá, akik amúgy sem olvastak, legfeljebb ponyvaregényeket, a többiek szelektív tévénézõként kiegészíthették kulturális palettájukat a televízióban sugárzott minõségi mûsorokkal. A tudomány eszköz, módszer, technikák együttese, amely semleges a felhasználásával szemben. A gondolat Dewey húsbavágó kérdéséhez vezet: "Milyen célokra használjuk majd? Megfontoltan, rendszeresen, a társadalmi jólét elõmozdítására, vagy elsõsorban privát meggazdagodásunk céljaira, úgy, hogy szélesebb társadalmi eredményeit a véletlenre bízzuk?" (Dewey, 1981) Ez sajátos módon egybecseng Bertrand Russell vélekedésével: "A tudományt mindaddig értéknek kell tartanunk, amíg a világról való ismereteinket gyarapítja, amint azonban a technikai fejlõdés elõmozdítását tekinti legfõbb céljának, aszerint kell dicséretre méltónak vagy kárhoztatandónak tartanunk, mire használják ezt a bizonyos technikát." (Russell, 1998) Thoreau már a maga korában kitûnõen felismeri a tendenciát, amely a modern "kommunikációs társadalmat" veszélyezteti: "Akárki - mindenki - készségesen és buzgón lehajol, hogy felvegyen egy ezüstdollárt; de nem törõdünk az arany igékkel, melyeket az ókor legbölcsebbjei mondtak, s melyeknek értékérõl minden utánuk következõ kor bölcsei megbizonyosodtak... olvasmányaink, társalgásunk, mindez a legalacsonyabb szinten van, pigmeusok és törpék színvonalán. ... a lúd csak lúd marad, akárhogyan körítjük. ... Mit ünnepelnek az emberek? Rendezõ bizottság tagja mindahány, s óránkint szónoklatot vár valakitõl. Szemükben Isten a nap elnöke - és Webster az õ szónoka." És valóban, Nyíri Kristóf ekképp vélekedik korunk bölcsészének feladatairól: "Az egyik médiumot a másik eszközeivel kutatni: ez lesz tehát az új bölcsészettudományok föladata. ? Miközben a hagyományos bölcsészettudományok immár csupán emlékeket jelentõ elemeit muzealizáljuk, a ma s a holnap számára tényleges üzenetet hordozó részeit pedig fölkészítjük a 21. századra, bölcsészként elsõdlegesen nem a bölcsészettel kell foglalatoskodnunk - hanem hozzá kell járulnunk egy új életforma fölépítéséhez." (Nyíri, 1999) Ilyenformán tehát még a bölcsészettudomány is beigazolni látszik Molnár Tamás aggodalmát, aki szerint: "A gép az, ami a demokráciát a technika segítségével megvalósítja úgy, hogy azonnali kapcsolatot létesít az emberek között. ?szinte megható jele kétségbeesésünknek, hogy szemen, fülön, tapintáson keresztül eljussunk az azonnali kontaktus birodalmába, amelyben az én és a te különbsége megszûnik, a kettõ összeolvad. Nincs többé kirekesztés, másság. Minden egyedi, sõt egy és ugyanaz." (Molnár, 1998) Igen, a "hagyományos" tömegkommunikációs eszközöktõl eljutottunk a médiumok médiumáig, az Internetig, mely csakúgy, mint minden ezen a világon, innovátorok közremûködésének köszönhetõ. "Az innovátor, azaz az újító, a fejlesztõ, az elõmozdító..." fejtegeti Samuelson - aki technikai tökéletesítéseket kezdeményez és ismer fel, s akinek sikerül bevezetnie õket. Schumpeter a kapitalizmus dinamikus szereplõinek tekintette az innovátorokat, akiknek jövedelmezõ uralma csak egy napig tart, hogy azután a profitjukat eltûntessék a õket követõ versenytársak." (Samuelson, 1997) Innovátor. Leonardo da Vinci megalkotta a repülõgép és a helikopter eszméjét, amiket kora technikai színvonalán a gyakorlatban azonban nem lehetett megvalósítani. Leonardo da Vinci nem volt innovátor, csak egyszerû zseni, aki ontotta magából az emberiség jobbítását célzó elképzeléseket. Amikor kísérleti repülõgépe felszállni látszott, nem aranyhegyek magasodtak fantáziáiban, hanem a zsigerei mélyéig megrendítette az az érzés, ami pénzben kifejezhetetelen, de szó is alig adja vissza a jelentõségét: "Heuréka". "Ha elfogadjuk a fejlõdés szót, akkor annak az egyetlen lehetséges definíciója: - Heuréka -. A fejlõdés mozzanata egyedül a feltalálásban ragadható meg. Ahol a tiszta eszme, az emberi géniusz uralkodik és nem a piszkos gyakorlat, a bevezetés, az alkalmazás. Csodálatos dolog volt, hogy Enrico Fermi létrehozta az elsõ atommáglyát. Borzalmas dolog volt a hirosimai atomtámadás." (Ballai, 2000) Az informatika fejlõdése soha nem volt távlatokat nyit az emberiségnek. Az információt azonban nem szabad összekeverni a tudással, csakúgy, mint az információszerzést a tanulással. A hír, az információ kihullik az ember fejébõl - erre építenek a marketingpolitikusok, amikor átalakulnak "demokratából konzervatívvá, vallástalanból buzgó kereszténnyé, munkáspártiból liberálissá, liberálisból nacionalistává" (Ballai, 2002) A tudást, mely az ismeretek megszerzésének és rendszerezésének metodológiája soha nem felejtjük el. Csodálatos szerkezeteinknek segíteniük kell a tudás bevésésében és megõrzésében, ez a közvetítõ eszközök együttes alkalmazására épülõ távoktatás feladata. A távoktatás visszaadhatja a médiumok méltóságát is. "Teljes mértékben kulturális kérdés, hogy az új nemzedéket kik és hogyan szólítják meg elõször. A régi rómaiak igen nagy súlyt fektettek az amúgy polgárjoggal nem bíró nõk mûvelésére, minthogy õk lesznek, akik a haza leendõ nagyjait az elsõ években nevelik." (Ballai, 2000) "Miért foglalkozunk annyit azzal, hogy milyen babot vessünk, miért nem törõdünk többet az emberek új nemzedékével?" - lehet Thoreau-val kérdezni. A tömegkommunikációs eszközökben rejlõ kulturális veszélyre szellemesen figyelmeztet a Chanse címû film[1], melyben Peter Sellers egy analfabéta kertészt alakít, aki minden értesülését a televízióból szerzi és a film végén az Egyesült Államok elnöke lesz. Habermas így írja le a jelenséget: "Az úgynevezett human interest közös nevezõjén kialakul egy tetszetõs és ugyanakkor kellemes szórakoztató anyag mixtum composituma, mely tendenciájában a valósághûséget a fogyasztásra való alkalmassággal helyettesíti, és inkább félrevezet a kikapcsolódásra szánt ingerek személytelen felhasználása felé, mint hogy az ész nyilvános használatára ösztönözne. ... A kultúrával való kapcsolat fejleszt, míg a tömegkultúra fogyasztása semmilyen nyomot nem hagy; olyanfajta tapasztalatot közvetít, mely nem halmozódik, hanem regrediál." (Habermas, 1999) Ez az önmagában is aggasztó folyamat a rádióra, televízióra, mobiltelefonra, az internetre - a rákos sejtburjánzás természetével kiterjedve gyökeresen megváltoztatta a társadalmi kommunikáció természetét, így jöhetett létre az informatikai társadalom, amelyben - a sztereotípiától eltérõ megközelítés szerint - különbözõ médiumokon keresztül egyidejûleg és folyamatosan tájékoztatják az embert mindenfélérõl, anélkül, hogy igénye volna rá. A távoktatási formák újfajta interaktivitásra építenek, mely a virtuális médiumokra, az Internetre és a telekommunikációra alapul. Az interaktivitás legjobb módozatainak kifejlesztése közepette törekedni kell arra, hogy ne tûnjenek el olyan eszközök, amelyek az emberiség kultúrájának alappilléreit jelentik. Bényei Miklós rámutat a változások pozitív kihatásaira, amennyiben a mûveltségi javak szélesebb körben mozoghatnak. (Bényei, 2003) "Kivált az interaktív számítógéphálózatok térhódításával a multimediális kommunikáció visszatértének vagyunk tanúi - lelkendezik Nyíri Kristóf. - Visszatérésrõl beszélek, hiszen a multimediális kommunikáció ... az ember természetes életvilágához tartozik. ... Ehhez képest az írásbeliség megjelenésével s jelesül az alfabetikus írás elterjedésével a kommunikáció csatornái beszûkülnek." Egyetértek Erich Frommal: "Az ember agyával a huszadik században él már, míg szívével a kõkorszakban." (Fromm, 1993) Ez azonban nem azt jelenti, hogy ünnepelni kellene a kõkorszak irányába mutató techno-szociális jelenségeket. A virtuális világ térhódítása egyébként nem "visszatérést", sõt, még nagyobb eltávolodást jelent a technológiai kort megelõzõ "természetes életvilágtól", a nem szintetikus anyagokból készült használati tárgyakkal, állatokkal természettel való közvetlen érintkezés világától, mint ami az írásbeliség kapcsán esetleg tapasztalható volt. A "kommunikáció csatornáinak beszûkülése" pedig a könyvnyomtatás felvirágzásának és a sajtó elterjedésének korszakában csupán olyan specifikus kontextusban érvényes, mint amit Habermas vetít elénk: "A magánjellegétõl megfosztott intim szféra publicisztikus módon kiüresedik, az irodalmi jellegétõl megfosztott pszeudonyilvánosság valamiféle hipercsalád bizalmas övezetévé alakul át.[2]" Az olvasás az ismeret- és örömszerzés egyedi és semmivel sem pótolható formája, mely a telekommunikációs eszközök, médiumok segítségével jelentõs mértékben racionalizálható, lerövidül a háttéranyag keresésére fordított idõ. Aki olvasott már könyvet, majd huzamosabb ideig silabizálta a monitort, nem csupán azért fog visszatérni a könyvhöz, mert három óra elteltével már vibrál a szeme, hanem mert közvetlen kapcsolatra törekszik e bekezdésekbe, sorokba rendezõdõ, kiterjedéssel rendelkezõ tapintható, jószagú, természetes entitással. Voltaképpen a számítógépek és az Internet világa - ha úgy tetszik, akár mint a televízió alternatívája - az írásbeliség világa, amely a Gutenberg-galaxison, azaz a sornyomtatású szövegek olvasásának és - igaz, nem szedésnyomóval, hanem tasztatúrával történõ - létrehozásának képessége. Az õsi kultúrákhoz való visszatérés metaforikus értelemben is túlzás. Az új oktatási formák éppen az írásképben is rögzíthetõ, tehát írás-olvasásra épülõ gondolkodási struktúra nélkül értelmezhetetlenek. Jack Goody kutatási eredményei alapján egyértelmûen igazolható, hogy az írott szöveg fontos nyelvi paraméterek tekintetében felette áll a beszédnek.[3] (Benczik) Ong úgy véli, hogy az általa - a rádió, a telefon és a televízió hatására alakuló - másodlagosnak nevezett szóbeliség az írásbeliség kultúráját nem felváltja, hanem kiegészíti, teljesebbé teszi. (Benczik) Bár a nyomtatott sajtó nagy ütemben visszaesett, a könyvnyomtatás csökkenése jóval lassabb, teljes kiszorulásának megakadályozásáért éppen a közvetítõ eszközök együttes alkalmazásán alapuló távoktatást is - csakúgy mint a modern oktatás egyéb formáit, de különösen a bölcsészetet - nagy felelõsség terheli. Az írásbeliség nem csupán önmagáért való, "muzealizált" értékeket hordoz, de hatalmas mértékben járult hozzá az emberi nyelv gazdagodásához. Ha az "alkalmazott kommunikációs technikák közötti váltás" eredményeképpen eltûnne, az végzetes következményekkel járhat nem csupán az oktatásra, de a beszédre és az emberi civilizáció egészére is. Illyés Gyula nem olyan borúlátó, mint az immanensen már az irodalom sorsát is megpecsételõ McLuhan vagy az õ apokalipszisát kiteljesítõ Flusser, aki a beszéd elkorcsosulását elõjelzi[4]. "A fényképészet nem ártott, hanem éppenséggel használt a festészetnek: a saját területére szabadította - írja. - Az elektromos gondolat- és hírközlõ eszközök nem szegényíteni, hanem gazdagítani fogják a költészetet. Marconi találmánya éppoly kevéssé homályosítja el Gutenberget, ahogy Gutenberg sem temette el Homéroszt. Bajos ezt megérteni? Csak megértetni; azokkal, akik a kényelmet csak lustaságnak - a szellem lustaságának is - univerzális uralmért fejlesztik. Ez - de csak ez az utóbbi - nem mindennapi károkkal fenyeget." (Illyés, 1989) Az író számára a médium az, ami - közeg, melyet az alkotás aktusa megelõz. Homérosz géniuszának semmilyen rekvizitumra nincs szüksége késõbbi kollégái szertárából, lúdtollra, kalamárisra, Remington íróképre, McKintosh szövegszerkesztõre. Õ közvetlenül szól a közönséghez, és mûveinek fennmaradása legalább annyira nem foglalkoztatja, mint amennyire nem zavarta, hogy hallgatói ezt-azt megváltoztatnak énekeiben. A szövegromlástól és az epigonistáktól való félelem a modern kor találmánya. A költemény leírásának kényszere valószínûleg a drámaírás kifejlõdéséhez, szerzõ és elõadó személyének végleges elválásához kapcsolódik. De ma sem "a mû írja a szerzõt" - hacsak nem az írásmûvészet idegen tollait áhító bulvárlap-, pletykaregény- vagy reklámszüzsé-kreátor esetében. Az írót a modern kor "csinos találmányai" a szövegszerkesztõ, a televízió, az Internet ,- úgy is, mint tanulót, aki távoktatási módszerekkel fejleszti tudását - csupán kiszolgálják, mint az automobil vagy a mosógép, nem határozzák meg, bár, környezetfestéshez felhasználhatja õket, sõt, írhat emberekrõl, akik rabjai e haladott szerkezeteknek. Mert az irodalom emberbõl keletkezik és emberrõl szól, még akkor is ha hõse állat vagy akár tárgy formáját ölti magára, és az ember, miközben újabb és újabb tárgyakat hoz létre, igyekszik kibújni azok szorításából. Az írás mûvészete nem egyszerûen utánzás (Arisztotelész)[5], hanem a meglévõ, a civilizáció öntõformáiba dermedt struktúrák elõtti lélektani és tudati mélyrétegekbõl merít és egyfajta metanyelvet teremt, melynek megértése megoldhatatlan nehézségek elé állítja az esztétákat, elemzõket. Ekképp az írás mûvészete az irodalom õsi elevenségében magát az írásbeliséget határozza meg felelõsséggel, örökösen meghurkolva és felbontva a beszédszövés arany szálait. Ballai László A médiumok és a távoktatás hatása az írásbeliségre és az irodalomra. www.ballai.vasaros.com Jegyzetek: [1] A film magyar címe: Isten hozta Mr, szereplõk: Peter Sellers, Shirley McLane, Melvin Douglas; rendezte: Hal Ashby. 1980-ban Oscar-díjat kapott. [2] Habermas koncepciója szerint a polgári nyilvánosság a XVII-XVIII. századi irodalmi szalonokhoz és a köréjük rendezõdõ könyvkiadáshoz, sajtóhoz kötõdik, mely a negyedik rend hangját, a polgári közvéleményt artikulálja a feudalizmus keretein belül, egyszersmind annak szétfeszítésére törekedve. A polgári rend általánossá válásával azonban a sajtó elszakad magántársasági gyökereitõl, tömegintézménnyé válik, mely a valódi ideológiai tartalom helyett a fogyasztói eszme gondozását tekinti fõ feladatának. [3] Jack Goody kísérletet tett rá, hogy konkrétan megragadja az írott és a beszélt nyelv releváns különbségeit. Vizsgálódásainak eredményeképpen arra a következtetésre jutott, hogy az írott szövegekre a következõk jellemzõk 1. az elvont kifejezések gyakoribb használata 2. a szavak nagyobb választéka 3. a kevésbé személyes (és ezáltal kevésbé kontextualizált) szóhasználat 4. a nagyobb szabatosság 5. a kifinomultabb (szintaktikai) kidolgozottság 6. a nagyobb formalitás 7. a holt nyelvek iránti nagyobb bizalom A 2. 4. és 5. pontban rögzítettek azt igazolják, hogy az írott szöveg fontos nyelvi paraméterek tekintetében felette áll a beszédnek. (Benczik) [4] "Minden jel arra mutat, hogy a betûvetés kódja, hasonlóan az egyiptomi hieroglifákhoz vagy az indián csomóíráshoz, feledésbe merül. A jövõben már csak a történészeknek és más szakembereknek kell írni és olvasni tanulniuk" - írta nemrégiben a kommunikációelmélet egyik nemzetközi hírû szakembere, Vilém Flusser (idézi Grüll, 1998) [5] Arisztotelész klasszikus megfogalmazása szerint: "Az eposzírás, a tragédiaköltészet, a komédia, a düthirambosz-költészet, a fuvola- és lantjáték nagy része, egészben véve mind utánzás." Felhasznált irodalom Arisztotelész: Poétika, ford.: Sarkady János, Magyar Helikon, 1974 Ballai László: A mezítelen marketing, Európa, 2000 Ballai László: A politika mint marketing, tanulmány, 2002 Benczik Vilmos: Írásbeliség és nyelvfejlõdés, tanulmány, MEK Bényei Miklós: A magyar írásbeliség ezer éve, elõadás, 2003 Dewey, John: Tudomány és társadalom, ford.: Vajda Mihály, Pragmatizmus, vál., Gondolat, 1981 Fromm, Erich: Menekülés a szabadság elõl, ford.: Bíró Dávid, Akadémiai, 1993 Grüll Tibor: Véget ér a Gutenberg galaxis, Hetek, 1998, július 11. Habermas, Jürgen: A nyilvánosság szerkezetváltása, ford.: Endreffy Zoltán, Osiris, 1999 Hajnal István: Írásbeliség és fejlõdés, Replika, 1998. június, 30. Illyés Gyula: Az emberi szó jelene és jövõje, Naplójegyzetek, 1961-1972, Szépirodalmi, 1989 Molnár Tamás: A modernség politikai elvei, Európa, 1998 Nyíri Kristóf: Multimédia és új bölcsészettudomány, elõadás, 1999 Russell, Bertrand: A hatalom és az egyén, ford.: Rakovszky Zsuzsa, Kossuth, 1996 Samuelson, Paul A. - Nordhaus, Willam. D.: Közgazdaságtan, ford.: Atkári János, Közgazdasági és Jogi, 1997 Thoreau, Henry David Walden (1854), ford.: Szõllõsy Klára, Édesvíz, 2000.